Kánikula és az indulás

Fullasztó, tikkasztó, mindenes meleg van – idén nyáron már második alkalommal. Kisbogyó nélkül valószínű, hogy a korábbi nyarakhoz hasonlóan most is úton lennék valamerre, ugyanis nekem az egyetem óta szokásommá vált, hogy nyaranta utazgattam. Oké, nem kell itt hatalmas Európa-körutakra gondolni, meg tengerparti nyaralásokra, össze-vissza repkedésekre. Tény, hogy amikor tudtam, repülővel is elmentem egy-egy napra külföldre, de nyaranta általában itthon utazgattam. Ezt az időszakot mindig a Balatonon töltöttem munkával, amikor pedig nálunk pocsék idő volt, és nem tudtunk dolgozni, akkor az esetek nagy részében az ország többi részén sütött a nap. Így ilyenkor vonatra pattantam, és felfedeztem pár várost, ahol még nem jártam, de mindig is érdekel.

Kisbogyó mellett azonban ezt egy kicsit újra kellett gondolni. Most nyáron már féléves, ezért a terveim között volt, hogy babakocsival ketten vonatra pattanunk, és elmegyünk például Budapestre vagy Veszprémbe, mert nincs tőlünk messze, aztán este hazajövünk. Én nem vagyok egy "para mami" pelenkázás szempontjából, simàn megoldom a babakocsiban is egy árnyékos helyen, illetve az etetés sem gond, mert Kisbogyó napközben már mindent (is) eszik és vizet iszik. A legnagyobb dolog, ami visszatart már egy ideje, az a meleg. Amit, ha csak rólam lenne szó, simán kibírnék, de Kisbogyóval már más a helyzet. Rá ez extrán veszélyes lenne, szóval reggel 9 és délután 6 között mi szigorúan nem mozdulunk ki a lakásból (kivéve, ha a gyerek egész nap nem aludt, akkor délután beiktatunk egy klímás autózást, hogy tudjon egyet pihenni). Ha kell valami a boltból, akkor reggeli után gyorsan leszaladunk, bevásárolunk, aztán irány haza, mielőtt megsülünk.

Korábban is volt már gondom a bezártsággal (erről majd később bővebben), de amióta jó idő van, minden délelőtt a parkban voltunk, délután pedig valamilyen séta, bevásárlás vagy egyéb program volt. Most? Dögunalom, és komolyan mondom, a féléves gyereken is meglátszik, egy idő után már őt is zavarja az állandó bezártság. Nyilván tudom, hogy ő ezt egészen másképp éli meg, nem fogja fel olyan szinten, mint mondjuk én, és nem is hiperaktív, mint én... De attól még neki se jó. Szóval kellett valami megoldás, ami leköt, es a férjem is már hónapok óta mondja, hogy keressek valami új hobbit vagy akármit, ami valahogy lefoglalja az állandóan pörgő agyamat és testemet.

Elkezdtem listát írni:

Itthoni edzés? ✅

Munka gyerek mellett? Mértékkel, de ✅

Sütés? ❌ (Lerohadnék a konyhában.)

Olvasás? ✅

Bullet Journal készítés? ✅

Babatorna, játék Kisbogyóval? ✅

Olvasás Kisbogyóval? ✅

És igen, szoktam takarítani is, főzni is, pakolászni is itthon. És igen, még így is tudok unatkozni. Viszont amit nem csináltam Kisbogyó óta, az az írás. Pedig korábban az életem szerves részét képezte. Drága Béta-olvasóm rengeteget tudna mesélni az elkészült történeteimről, amik azóta is a Drive-mappámban csücsülnek, mert odáig sosem merészkedtem el, hogy kiadókkal felvegyem a kapcsolatot. Úgyhogy az ötlet igazából innen jött a bloghoz: oké, akkor írjunk arról, ami van.

De mi van? Hiszen itthon ülök.

Ellenben ha nem lenne kánikula, nem ülnénk itthon. Nem maradnánk itthon, hanem babakocsiznánk, utaznánk, sétálnánk, eljárnánk állatkertbe, múzeumba, kiállításokra, várakba, koncertekre, vagy csak simán beülnénk egy brunchra valahova. Természetesen Kisbogyóval közösen, mert amerre én megyek, jön ő is, és nagyon szerencsés vagyok, mert egyelőre partner mindenben.

Szóval innen indult a Nem maradunk otthon blog. 💛

(Az egyetlen pozitívuma az El Niñónak)